A kérdéskör örök: férfi és nő együtt?, hogyan? A Miskolci Balett Fellini által inspirált, táncnyelven megszületett válaszai nemcsak új, de újszerű produkciót hoztak létre. Ami, az egyik koreográfus, Stayce Camparo megfogalmazása szerint mindig a máé, mindig Miskolcé lesz, hiszen a táncosok gondolata, személyisége is formálta azt.
– Időnként kell erről a témáról mondani valamit – ad rövid indoklást Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője arra a kérdésre: miért nyúltak éppen a számos más (tánc)mű által boncolgatott férfi–nő problematikához. Persze, csavartak rajta kettőt. Az egyik Fellini. A másik a kettős, férfi–nő, Kozma Attila– Stayce Camparo koreográfia.
– Nem általánosságban akartuk megközelíteni a kérdést, elmesélni egy szerelmi történetet. Ezért kerestünk egy olyan előképet, akinek van saját mondanivalója erről, aki átgondoltan, emelkedett stílusban nyúl a témához. Így jutottunk el Fellinihez. Azt reméljük, ő nemcsak inspiratív választás számunkra, de sikerül felkelteni iránta egy olyan generáció figyelmét, amelyik sajnos úgy nőtt fel, hogy már nem találkozott az egyetemes filmtörténet e nagy alakjával – mondta a kiindulópontról a művészeti vezető.
Stayce Camparo, a főként Európában dolgozó amerikai koreográfus természetesen nem azért került a képbe, mert nő, ám ez a tény igen jót tett a produkció – akkor még – formálódó koncepciójának. Augsburgban dolgozott vele a miskolci balett táncosa, Maruer Milán, az ő révén ismerte meg a miskolci társulat vezetője, így jött létre az – egyelőre – egy projektre szóló kapcsolat. Azt ugyanis nagyon fontosnak tartja Kozma Attila, hogy a fiatal, még nem egészen két éve létrejött, de jelen formájában még egy éve sem együtt dolgozó társulathoz minden évadban érkezzen vendégkoreográfus.
– Az már lassan köztudott, hogy vegyes profilú a társulatunk, minden tagjának tudni kell a klasszikus balettet és a modern táncot is. Ugyanakkor, ahogy érik az együttes, fontos, hogy szerezzenek tapasztalatokat, tanuljanak új munkastílust, nyugati táncstílusokat, találkozzanak eltérő szemlélettel, gondolkodással, táncosvezetéssel. Ezért szeretném, ha mindig mozognának körülöttük vendégkoreográfusok. Stayce Camparo sajátos, a táncosoktól alkotó szellemi részvételt váró módszere tökéletesen illik ebbe az elképzelésbe – mondta.
A Férfiak, nők, Fellini című produkció pedig így két nagyon karakteresen különböző részben szólhat az alapkérdésekről. Az elsőben a férfi koreográfus történetmesélős feldolgozásban, az Országúton című filmre építve beszél arról, hol tart ma a férfiak és nők egymással való viszonya; a két nem mennyire és mi miatt képtelen szót érteni. És arról, hogyan megyünk el útelágazások mellett, majd döbbenünk rá, későn, hogy volt valaki mellettünk, akivel sikerült volna a változtatás. A kortárs tánchoz nem Nino Rota (film)zenéjét, hanem Giovanni Sollima balladisztikus hangulatú muzsikáját választotta Kozma Attila.
Stayce Camparo viszont kortárs balettként jellemzi a második rész koreográfiáját, amit nem egy Fellini-műre, hanem a rendező világára, esztétikájára épített fel több előadótól válogatott modern - spiritutális hatásokat sem nélkülöző -, változatos stílusú elektronikus zenére.
– Amikor felkértek erre a projektre, ami egy workshopból és ennek az előadásnak a létrehozásából áll, megnéztem Federico Fellini filmjeit, és kutatómunkát is végeztem. Megfogott, hogy minden munkájában van egy felszíni, artisztikus forma, ami alatt három fontos réteg húzódik: politikai, társadalmi és vallási mondanivaló. Az 1960-ban bemutatott Dolce vita által fémjelzett korszakban az foglalkoztatta, hogyan számolódik fel a férfiak és a nők közötti hagyományos szereposztás. Számomra is az lett központi kérdés: mit jelenthettek akkor ezek a szerepek, és vajon hogy állunk ezzel ma – foglalta össze a koreográfus.
Természetesen neki is megvannak a saját válaszai, de nem szerette volna, hogy a táncosok az csak ő véleményét közvetítsék a közönségnek. Sokkal inkább, hogy fogalmazzák meg a saját elképzelésüket.
– Sokat beszélgetünk a táncosokkal a témáról. A célom, hogy legyen véleményük, és az jelenjen meg a mozgásukban, az előadás során építsék be az általuk megformált karakterbe. Úgy tudnám összefoglalni a módszerem lényegét, hogy arra késztetem a táncosokat, nyissák meg magukat, tegyenek fel kérdéseket, gondolkodjanak el és válaszoljanak rájuk, legyenek önálló alkotói a produkciónak – fogalmazott.
Hogy ez mennyire Stacy Camparo-módszer? Biztosan nem mindenki dolgozik így, sok rendező-koreográfus fix elképzelését valósítja meg a táncosokkal – de az is biztos, hogy nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik. Mindenesetre nagyon karakteres képviselője ennek a metódusnak.
– Még táncosként találkoztam olyan rendező-koreográfusokkal, akik lehetőséget adtak nekünk az alkotásra, és az nagyon inspiratív volt. Nézőként is szeretem, amikor a táncosok önmagukat fogalmazzák meg egy előadásban. Így koreográfusként sem lehet más célom, mint hogy ezt lehetővé tegyem számukra – mondta Stacy Camparo. – Nálam mindig fontos, hogy mindennek legyen célja, legyen ok, gondolat a mozdulatok mögött. Én ezt hoztam ide, Miskolcra. A táncosoknak nagyon jó élmény, hogy nem én instruálom őket egy tőlük független koreográfiában, hanem rájuk épül, ők maguk hozzák lére az előadást. Sokat kaptam is tőlük a munka során, kifejezetten izgalmas, ahogy kibomlanak az egyéniségükből fakadó különbségek. Ezért ez a darab mindenféle szempontból eredeti, és örökké a Miskolci Balettnek, ezeknek a táncosoknak a sajátja lesz.
A Férfiak, nők, Fellini című táncelőadás premierjét a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában – Zeke Edit modern díszletei között és jelmezeiben – vasárnap tartják. Március 8-án, azaz nőnapon. Nem annyira a Fellini-féle ősanyák, sokkal inkább a „szabad férfiaknak szükséges szabad nők”, és így a kölcsönös tisztelet jegyében.